TODAY IN BUDAPEST

← Vissza az összes eseményhez
Mayberian Sanskülotts x Adlait 10. szülinapi újrajátszó koncert // Turbina

Mayberian Sanskülotts x Adlait 10. szülinapi újrajátszó koncert // Turbina

November 21
31
rock

Szinte könnybe lábad az ember szeme, amikor arra gondol, hogy kétezertizenhat már tíz éve volt és akkor is, amikor eszébe jut, hogy ebben a mágikus évben jött ki David Bowie és Britney utolsó albuma is, ekkor jelent meg a badbadnotgood IV című albuma, (ami az egyik kedvenc albumom a világon) Dolly Parton is kiadott egy lemezt ez évben, de ami még ennél is hihetetlenebb, hogy 2016-ban jött ki az Adlait, amire csupán négy évet kellett várnia a 10. c-nek és mindenkinek, aki szereti.
Az ilyen kerek évfordulókat a világunkban szokás megünnepelni, mi pedig nem mondhatunk ellent egy újabb bulinak, úgyhogy készüljetek, mert mindenki meg lesz hívva rá, a jelenlévők egy része pedig színpadra is fog állni, hogy együtt adhassuk elő a horzsoló korong, lemez, album összes számát a közönség legnagyobb örömére. Készülünk még egyéb izgalmakkal és meglepetéssel, erről is hamarosan hírt adunk. Addig is már be lehet szerezni a belépőjegyeket. <3333
Jegyek elővételben itt elérhetőek:
https://cooltix.hu/event/6a9e77f4e4aecd81d288f8c7?utm_id=97758_v0_s00_e0_tv4_a1demo0ifpm69z
A koncert az NKA támogatásával valósul meg.

Figyelmeztetés

Ellenőrizd az esemény szervezőivel a legfrissebb információkat.